Három egymást követő évben indultunk a BME által rendezett RobonAUT versenyen Második helyezett néven, ebből kétszer másodikok lettünk, a harmadikról inkább ne beszéljünk.
2015
Az egyetemi elfoglaltságok miatt jelentős késéssel láttunk neki a feladatnak, de mindig éppen időben elkészültünk annyira, hogy teljesítsük a kívánt szintet. Nagy előny volt, a már korábban elkészített ControlProtocol. Az utolsó két hétben gyakorlatilag folyamatosan ezen dolgoztunk, minimális alvással. Az autó felépítése az alábbiak szerint alakult:
- STM32F407 MCU
- Vonalszenzor: 2×32 infraszenzor
- 3 db infrás távolságmérő
- Bluetooth kommunikáció
- Harcosabb szervo
- 3 cellás LiPo akkumulátor
- Gyári motor és motorvezérlő
A verseny maga különösebb fennakadás nélkül zajlott, az ügyességi számot hibátlanul teljesítette a kocsi, viszont a gyorsaságin nem tudott komolyabb eredményt mutatni.
2016
Igen komoly készüléssel fogtunk hozzá a következő évben a versenynek. Már szeptembertől folyamatosan dolgoztunk a feladaton és gyakorlatilag az utolsó pillanatig tökéletesítettük az autó működését. Az újdonságok az alábbiak voltak:
- Raspberry PI, mint WiFi – USB átalakító a távoli programfeltöltéshez és debugoláshoz, valamint FM rádióadó
- Új szervo: 0.03s/60°
- Új vonalszenzor
- Plusz két infrás távolságmérő
- Csillámarany Zsiguli burkolat
Az ügyességi számot ismét hibátlanul teljesítette az autó, és nagy izgalmak közepette vágtunk neki a gyorsaságinak, mivel előző este 18.15 alatt mente a leggyorsabb kört az autó, ami abszolút rekordnak számított.
Miután az első bekezdésben szerepelt, hogy ebben az évben is másodikok lettünk, rá lehet jönni, hogy a versenyen nem ment ennyit a gép. Folyamatosan gyorsabb sebességgel vettük a köröket és az utolsó, leggyorsabb menetben a fékezés hosszúra sikerült, és egy versenybíró lábába ütközött a gép. Szerintünk a pályán állt, szerintük nem, már úgyis kiirtottuk a családját mindegy. Mindenesetre amikor nekiment a lábának az autó, akkor jó érzékkel még le is szorította a padlóhoz, hogy ne menjen tovább, amitől leégett a motor és kellemes amperszaggal töltötte meg a Q épület auláját.
2017
–


