Két kollégámmal indultunk az NNG programozóversenyén, és az volt a célunk, hogy megnyerjük a második helyért járó Herman Miller széket. A csapatnevünk egy Hárman Hermané lett.
A döntőt egy online selejtező előzte meg, ahol öt feladatot kellett megoldani. A kialakult rangsor szerinti első tíz csapat jutott be a döntőbe, amit nekünk az ötödik helyen sikerült is összehoznunk. A feladatokhoz általában valamilyen matematikai problémához kapcsolódtak, de mindben volt valamilyen csavar, például hogy mondjuk 100000 számjegyű számokra kell megoldani.
A korábbi értesüléseink alapján, a döntőben mindig egymás ellen harcoló botokat kell írni, most sem volt ez másképp.
A feladat
- Körökre osztott játék
- Négyzet alakú, tile based pálya
- Két bázis a pálya átellenes sarkaiban
- Időnként tud új épületet lerakni a saját területre
- Épületek
- Körülöttük minden tickben egy adott sugarú körön belül egy tilelal nő az általunk birtokolt terület
- Mozgó egységek
- A bázisokon születnek a birtokolt terület nagyságával arányos gyakorisággal
- Tudnak új épületet építeni a jelenlegi pozíciójukra, ha az saját terület
- Meg tudják támadni az ellenfél egységeit és épületeit
- Saját területen visszatöltődik az életerejük
- Fogy az életerejük az ellenség területén
A beavatkozási lehetőségünk a játékba:
- A bázis által épített épület pozíciójának kiválasztása
- A mozgó egységek mozgatása, utasítás építésre vagy támadásra
A stratégiánk
- Épületek építése
- Úgy kerestünk új pozíciót, hogy körülette a lehető legnagyobb elfoglalható terület legyen
- Egységek vezérlése
- Ha saját területen volt ellenfél, akkor azt megtámadtuk
- Az ellenfélhez legközelebbi saját épületnél várakoztunk
- Ha meg tudtunk támadni egy ellenséges egységet/épületet, ráadásul úgy, hogy nem halunk bele, akkor nekiindultunk
- A bázis megtámadásához megvártuk, hogy elegendő egységünk legyen
A fenti stratégiával a második helyen végeztünk, így sikerült elérni a kitűzött célt, megnyertük a széket. A döntőben játszott meccseket le lehet tölteni innen.
